Tárnoki Ádám

tarnoki_100 Harminc éve a pályán… velem tartasz?:) Azóta bejártam  ezen sportág minden
aspektusát. Tizenöt éves koromig versenyszerűen teniszeztem (BSE, Vasas),
amikor a nevelő egyesületemben rendezett Davis Kupa találkozón felkértek, hogy
labdát szedjek és ekkor megismerkedtem néhány  teniszbíróval. Bíztatásukra,
immáron  24 éve bíráskodom nemzetközi minősítéssel (fehér jelvény). Volt
szerencsém dolgozni (nem csak nézőként csodálni)  a Világ legnagyobb
teniszcsillagainak is, mint pl: Djokovic, Tsonga, Baghdatis, Wilander, Haas,
Monfils, Santoro, Jankovic, Verdasco, Tipsarevic, Ivanisevic, Moya, Cash, McEnroe,
Borg és még sokan mások…  Mindeközben egy több mint 10 éve fennálló
egyesület alapító tagjaként (UNIK SE) I. és II. osztályú csapatbajnokságban
segítettem csapatunkat sok-sok szép siker elérésében. Hat éve úgy döntöttem,
hogy kipróbálom magam edzőként is, hogy megfelelő pedagógiai és pszichológiai
érzékemmel átadhassam mind azt a tudást, amit az elmúlt évtizedek alatt
felhalmoztam, úgy mint játékos, vagy mint játékvezető ill. versenybíró .Szívesen
foglalkozom Veled akkor is ha teljesen kezdő vagy, akkor is ha komoly
versenyzőként igényled a felkészítést, vagy ha csak hobbiként, egy kis mozgás
kedvéért űzöd ezt a fantasztikus sportágat, egyéni vagy csoportos foglalkozások
keretein belül.I speak quite fluently in English and Spanish too…

  • Jól beszélek főleg angolul, de spanyolul is mivel gyermekkoromban 5 évig éltem
    Kubában.
  • Van amikor csak egy vonalért, van amikor egy egész versenyért vállalok
    felelősséget, most viszont arra vállalkozom, hogy ezt a remek sportágat igazán
    megszerettessem Veled! Ha nem csak egy jót akarsz mozogni, vagy szórakozni,
    hanem a folyamatos technikai fejlődés is motivál akkor én lehetek a megfelelő
    választás!
  • A tenisz a fél életem!  Öt évesen ragadtam először ütőt és szerelem volt első
    látásra…később rájöttem, ez az én hivatásom (hiába voltam főkönyvelő 11 éven
    át).
  • Idén elvégeztem a Tony Nadal által alapított RPT (Registro Profesional de Tenis)
    profi, ezdői tanfolyamot a megszerezhető 4 szintből a legmagasabb (RPT
    EuroPro) szinten.
  • Oktatás díja: 4000 Ft/óra
  • A csoportos oktatás díja a 2018-as nyári szezontól:
    1 fő esetén: 3000 Ft/óra
    2 fő esetén: 3600 Ft/óra összesen, tehát fejenként 1800 Ft/óra
    3 fő esetén: 4200 Ft/óra összesen, tehát fejenként 1400 Ft/óra
    4 fő esetén: 4800 Ft/óra összesen, tehát fejenként 1200 Ft/óra
  • Tel.: 06-30-835-78-97
  • Email: teniszoktatas@gmail.com

Bővebb információ a csoportos oktatásról ITT!

 

tsonga_tarnoki_tennis_classics

csoportos_felnott_teniszoktatas1 tarnoki_6

tarnoki_1 tarnoki_2 tarnoki_3

tarnoki_4 tarnoki_5 trnoki_dm_06.21

selfp