Meccs alatti önkontroll

írta Allen Fox, PH.D.

Jól tudjuk, hogy nem kellene elveszíteni higgadtságunkat meccs közben. De vajon, miért nem vagyunk képesek kontrollálni magunkat?

Mindenki, aki már elmúlt nyolc éves tudja, hogy az önpusztító érzelmek miatt veszítenek a játékosok. Az edzők ugyan megvitatják a játéksokkal az emóciók irányításának nyilvánvaló szükségét, de azok a következmények tudatosodásának ellenére is csak ritkán képesek elkerülni a játékukat szabotáló negatív gondolatokat. Általában az érzelmek fölötti tökéletes uralommal indul a meccs, de később a kompetitív környezetben, a kihagyott lehetőségek közeli emlékével párhuzamosan a pusztító gondolatok felütik csúf fejüket. Miért? Tán nem vagyunk intelligens létformák? Esetleg nem vagyunk képesek előre látni, hogy ez a hozzáállás az elkerülhetetlen vereséghez vezet? Persze, hogy látjuk, de ez általában az adott pillanatban nem érdekel minket. Érzelmi szükségleteink kielégítése, ilyenkor megelőzi az intelligens elhatározást, hogy meg akarjuk nyerni a meccset. Megérteni, hogy miért olyan nehéz megváltoztatni az események előbb vázolt sorrendjét, mélyebb betekintést követel gondolkozó elménk és érzelmeink rendszerének kapcsolatába.

Úgy gondoljuk, hogy racionális agyunk irányítja cselekedeteinket, hiszen állandóan azt használjuk éber óráinkban, folyton csak elmélkedünk és tervezünk. Tudjuk, hogy vannak érzelmeink, melyek interferálnak alkalmanként, de mégis úgy hisszük – mert mi vagyunk a legokosabb teremtmények a bolygón -, hogy ezek csak másodlagos tényezők az intelligencia mögött. Valójában, épp ellenkezőleg működik…

Az érzelmek a színfalak mögül irányítják legtöbb cselekedetünket. Megadják az irányt, amíg agyunk intelligens, gondolkozó részei csak eszközök, akár a kezünk vagy a lábunk, amiket emocionális rendszerünk „akaratának” kielégítésére használunk (ahogyan az alapvető pszichológiai igényeink esetében is). A legtöbbje ezeknek a racionalitást látszólag nélkülöző szabályozó mechanizmusoknak genetikusan íródott belénk sok ezer évvel ezelőtt, amikor még kis, primitív törzsekben éltünk a túlélés okán. Például, érzelmileg programozva vagyunk gyermekeink szeretetére, gondolkodó elménk, pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy távol tartsa kezüket a forró tűzhelytől, hogy jó oktatást biztosítson nekik és megbizonyosodjon róla, pulóvert viselnek a hideg éjszakákon. Ez a szeretet tartja génjeinket „játékban”.

Egy másik példa involválja a szociális természetünket is. Érzelmeink vezetnek minket arra, hogy társainknál magasabb pozíciót igyekezzünk elfoglalni. Más élőlények ezt harcok megnyerésével érik el, mint amilyen egy teniszmeccs is, kivéve, hogy ott nem okozunk fizikai sérüléseket.  A magasabb rang egyfajta alkalmazkodás volt, mivel jobb hozzáférést biztosított az élelemhez, a territóriumhoz és az ellenkező nemű fajtársakhoz, azaz mindenhez, ami a gének következő generációkba való továbbörökítéshez szükséges. Tehát, érzelmeink úgy vannak kódolva, hogy fontosnak érezzük a győzelmet harcainkban – így a teniszmeccsekben is.

A természet ugyanakkor rövid küzdelmekre tervezte emócionális rendszerünket, nem pedig teniszmeccsekre, ahol precíz motoros kontrollt kell gyakorolnunk, ráadásul stressz alatt, akár több órán keresztül. Érzelmi irányjelzőink, tehát többnyire létezésük eredeti okával ellentétes hatást érnek el. Például a játékosok érzelmi okokból racionalizálással csökkentik a magas stresszt, amikor veszítenek (úgymint: „Nem is érdekel a győzelem!”), a frusztrációra pedig idegeskedéssel reagálnak.

Ez mind teljesen normális. Tulajdonképpen, azok a játékosok az „abnormálisak” – a nagy bajnokok -, akik nem így viselkednek. Intelligenciánkkal legyőzni érzelmeinket egy nehéz, nagy motivációt, elhatározást és kontans éberséget igénylő feladat. Még nehezebb ugyanez, ha hosszabb ideig kell így tennünk, illetve, ha fáradtak vagyunk. A legtöbb ember nem képes erre egy teljes meccs idejére, és végképp nem minden meccsen. Annyi bizonyos, hogy megéri az erőfeszítést, és bár olyan nehéz, amennyire csak lehetséges, még mindig jobb, mint veszíteni.

A cikk szerzője Allen Fox Ph.D., pszichológus, edző, korábbi Wimbledoni negyeddöntős játékos, a „Tennis: Winning the Mental Match” című könyv írója.

Eredetileg publikálva: 2012. Június – Tennis magazine – Unnatural Selection

Forrás: tennis.com – http://www.tennis.com/your-game/2013/01/unnatural-selection/46031/#.UUcW-Rykp7o

Fordítás: Tengerszem Teniszklub

Like-olj minket a Facebook-on és értesülj a híreinkről!